Szokás azt mondani, hogy rémesek a mai fiatalok - ez szerintem amióta ember az ember, hogy ezeknek milyen nehéz, és hogy nincs gyerekkoruk - ezt mondták a hetvenes években is, pedig akkor még alig kezdett gyorsulni a világ, de mondhatták akár a 19. század végén is, amikor a nők elkezdtek munkába állni és a gyerekkel nem foglalkozott senki. S ez mindig, akkor is, most is csak egy frázis, mert a gyereknek mindig van gyerekkora, rossz vagy jó, felejtendő vagy idillikus, vagy a kettő között bármilyen. Olyan amilyen a kor, meg a család, meg ő. csak a felnőtt mikor elkezdni nem érteni a gyereket akkor rémesek a mai fiatalok, szegények, ezeknek nincs gyerekkora sóhajokkal reagál, A csúcs az volt, amikor egy, a hetvenes évei vége felé járó asszony sóhajtott fel, nem cserélne a mai fiatalokkal, ezeknek nincs is gyerekkoruk... mondta ő, aki tizenévesként bujkált a nyilasok elöl, éhezett, a szüleit elvitték... mégis mivel nem cserélne?
dehát ilyenek vagyunk feledékenyek és fráziskedvelők.
de a frázisok nemcsak szavakban tettekben is látszanak, ahogy az a hetven - nyolcvan évesek jó része mindent eltesz, mert még jó lesz valamire, elcsatangol kilométerekre nem kímélve a benzinfogyasztást, hogy pár forinttal olcsóbban vásároljon és boldog hogy sikerült, hiába vannak milliói akár, fontosabb, amit egy ásványvizen spórol, és nem tudja kidobni a cipőt, ami mindig kényelmetlen volt, de hiszen alig használtam. persze hiszen vásárláskor is kicsi volt.
és ezek a reflexex megmaradnak
a mai fiataloknak majd más frázisok jutnak , de amikor ők hetvenes nyolcvanasok lesznek, adja ég, hogy úgy legyen, akkor ők sem tudnak elszakadni, és azt mondják, hogy bezzeg az ő időkben és rémesek a fiatalok, és ezeknek nem volt gyerekkoruk, s párás szemmel gondolnak arra a szép időre, amikor egész áldott nap a számítógép előtt ültek..de szép is volt