Kaptam egy levelet egy anyukától, aki felháborodva csörtetett ki gyerekével a Budapest Bábszínház A legkisebb boszorkány c. előadásáról, mert ott a három virgonc boszilány Lázár Ervin meséjében – gonoszul vízbe akarja fojtani a törekvő kiskirályfit.
Miket mutatnak a gyereknek! mondja felháborodva az anyuka
Miközben arról beszélnek az alkotó művészek, hogy ez már egy más bábszínház, itt már nem a nyuszika - macika c. tanulságos történetek láthatók, a kedves néző anyukája szeretne nyuszika - macika tanulságos történeteket nézni, látni, szeretne egy helyet, ahol ilyeneket hallhat, láthat a gyereke.
És nem érdekli. hogy a báb az művészet, ami a valóságot árnyaltan ábrázolja a bonyolultságát is felvillantva.
Hát akkor mi van?
Már a bábszínház is eljutott a művészfilm közönségfilm vitához
Hurrá! akkor lehet, hogy felnőttünk?
Vagy csak rossz az út, amin járunk?
Vagy ha szülő lesz valaki elfelejti a fiatalságát?
és mindig hivatkozunk A gyerekre - pedig a gyerek is mennyiféle, kora, neveltetése szerint.
Mi van most?
Szerinted?
